Helyek

From Wazeopedia

Alapinformációk

  • A szerkesztőben kétféle Hely típus van, a pont és a terület. A pontként fölvett Helyek, illetve a területként fölvett Helyek egy bizonyos méret (~500 m²) alatt nem látszódnak a kliensben, viszont kereshetők a neveik, illetve újabban alternatív neveik és kategóriáik alapján is.
  • Vannak viszont olyan helyek, amikre nincsen kategória, ezeknek a nevei továbbra is egységesítést igényelnek (pl.:Okmányiroda, Nemzeti Dohánybolt).
  • A találati listában szerepelni fog a Hely címe, így a Hely nevében ne add meg (ha megteszed, a találati lista nem távolság szerint lesz rendezve). Tehát nem Kiskundorozsmai Temető, hanem csak Temető.
  • Alternatív névként megadható más közismert név, becenév is, de ne használd a szavak átrendezésére.
  • A hely elsődleges neve mindig a hivatalos név. Viszont ez legyen minél rövidebb, ennek eléréséhez használhatsz rövidítéseket is, különösen a kisebb területű helyeknél, hogy megelőzd a térkép túlzsúfolását (pl. Kolosi Richárd Ált. Iskola, Budai Pál Ref. Gimnázium és Koll., Gönczy Imre Szki. és Műv. Okt. Intézmény, Ford Szerviz és Márkaker., Szent Ferenc gör. kat. templom, ELTE Informatikai Kar).
  • Ha rövidítettél, a teljes hosszúságú hivatalos nevet add meg alternatív névként és a leírásban is.
  • A címet legalább utca és város szinten mindenképpen add meg!
  • A telefonszámot nemzetközi formátumban, csak számok, szóközök, + jel felhasználásával add meg +36301234567.
  • Csak egy telefonszámot adhatsz meg!
  • Az üzletközpontok terület típusúak, nevük az üzletközpont neve (pl. Aréna Pláza), benne az egyes üzletek pont típusú Helyek felvételével jelölhetők. A megközelíthetőséget (pl. az üzletközpont nevét és az emeletet) a leírásban add meg.
  • Szorítkozz a felsorolt kategóriákra, és a Helyeknek minden esetben adj nevet, mivel a kliensben egy nagy szürke (térképszerkesztői színpalettánál világoskék) pacából nem fogják tudni megmondani a wazerek, hogy az parkoló vagy orvosi rendelő. Ez alól kivételek az erdők, parkok, tavak ha nem ismert a nevük, mivel azok a színük alapján könnyen megkülönböztethetők.
  • Figyelem, színezésnél mindig az első kategória számít, tehát először "Park", és csak utána "Játszótér" vagy "Múzeum"!
  • Területek esetében a kerítés vonalánál rajzolj, ne az épületek falai mentén.
  • Ha van autóval behajtási lehetőség, érdemes egy néhány méteres (célforgalmú) útcsonkkal jelölni azt, még akkor is, ha a belső utakat nem szeretnéd megrajzolni.
  • Ha több út is határolja a Helyet, akkor ne felejtsd el a célkeresztet (érkezési pont) arra az útra mozgatni, ahol az épület autós bejárata, vagy saját parkolója van.
  • Ha több bejárata is van egy helynek, meg tudsz adni további érkezési pontokat is (maximum 20 lehet), melyeket a bejáratnál lévő utcáról kell elnevezni (pl.: Magyar utcai bejárat). Ha ez nem lehetséges használj égtáj elnevezést (pl.: keleti bejárat) vagy viszonyítási pontokat (pl.: Duna felőli bejárat). Törekedj arra, hogy legyen egy főbejárat, amit a bejárat neve alatti jelölőnényzettel tudsz kiválasztani. Ha egyáltalán nincs megadva bejárat vagy több bejárat esetén nincs megadva főbejárat, akkor a legközelebbi navigálható szegmensre fog vinni a program (több bejáratos parkolóknál érdemes használni).
  • A helyek módosítása általában online frissül, új helyek pedig térképfrissítéssel együtt.

Parkolók

  • Amikor a célpont közelében jársz, a parkolók automatikusan megjelölődnek a térképen, ezért jó, ha sok van belőlük. Sajnos a Waze-ben jelenleg nincs olyan úttulajdonság, hogy lehet-e a szélein parkolni vagy sem, és ezeket Helyek felvételével jelölni elég pazarló megoldás, kerülendő. Parkolót tehát olyan helyekre veszünk föl, ahol egy külön terület van elválasztva a közlekedésre szolgáló utaktól.
  • A Parkoló helytípus már nem kombinálható más típusokkal, azokat mindenképpen külön Helyként kell fölvenni.
  • Azok az utak, amik mentén nincsenek parkolóhelyek (be- és kivezető utcák) Út / Utca típusúak, a többire pedig Parkoló típust állíts be, név nélkül. Ezek közül elég csak a főbb közlekedési útvonalakat berajzolni, mivel a GPS jelekre a Waze kb. 30 métert ráhagy, sosem fogja tudni eldönteni, hogy két közeli, párhuzamosan futó út közül épp melyiken is vagy, így bizonytalanok lesznek a navigációs utasítások.
  • A parkolókat elnevezni nem kell (a "P" sem kell), kivételt képeznek azok a parkolók, amelyek egy bizonyos helyhez tartoznak (Aldi parkoló) vagy névvel rendelkeznek (Kék palánk), illetve a P+R parkolók.
  • Ha fizetős a parkoló, soha ne állítsd be a belső útjaira a Fizetős út opciót, mert nem a ráhajtásért, hanem a mellette való parkolásért kell fizetni.
  • A Parkoló helyeknél, a "több infó" fülön add meg a következő információkat, nyitvatartási időt (parkolóházaknál, zárt parkolóknál), árazás és fizetési módok, szolgáltatások, parkolóhelyek száma és típusa, valamint ha van, az elérhetőségeket.
  • Ha egy parkolónak több bejárata is van, meg tudsz adni további érkezési pontokat (maximum 20 lehet). Parkolónál az érkezési pontokat el lehet nevezni (de nem kötelező), viszont fontos, hogy nem adunk meg főbejáratot. Így a legmegfelelőbb bejárthoz fog tudni navigálni a program.

Töltőállomások (benzinkút / elektromos)

  1. Az új töltőállomásokat úgy vidd fel, hogy a rajzolt terület lefedje legalább azt a részt, ahol a kútfejek vannak. A Márka (Brand) mezőt mindenképpen válaszd ki, és nevet se felejts el adni, ami utal a Hely töltőállomás jellegére. Általában elegendő a márkát feltüntetni névnek is, a magánkutaknál ha van neve, a névhez írd a nevét vagy szimplán azt, hogy "benzinkút", esetleg "Magán". Típusa magán. Add meg a nyitvatartási időt is, ezzel sokat segítesz az éjszakai autósokon, mivel nem minden kút non-stop. A töltőállomás belső útjai (kútfejekhez, kompresszorhoz, mosóhoz vezető utak) Csak célforgalom / Magánút (Private road) típusúak.
  2. Külön kategória van az elektromos töltőállomásokra. Neve 'Elektromos töltőállomás'. A hely leírásában mindenképp írd be a töltő típusát (pl.: 1x CHAdeMO /töltőkábellel ellátott / Villámtötlő / DC-AC / 1×22kW).

Helyfrissítések

  • A képek közül nem elfogadhatók amiken személyek, vagy autók azonosítása lehetséges.
  • Nem elfogadhatók azok a képek, amik nem tartalmazzák a helyet magát.
  • Ahol a képbe belógnak tárgyak, ott a használhatóság szerint mérlegelhetsz, hogy elfogadod-e.
  • Ha az új hely valakinek a lakóháza, de valami másnak lett felvéve, át kell állítani magán (Privát) típusúra.
  • Ha meglevő hely frissítését nem engedi elfogadni a Térképszerkesztőben (mentési hibát ad), a használható adatokat át kell emelni a Helybe az elutasítás előtt.
  • Minden olyan frissítést el kell fogadni, ahol a megadott adatok zöme fedi a valóságot. A helytelen adatokat utólag javítani kell.
  • Duplikált helyeknél lehetőség van az összevonásra. Ilyenkor mind a két helyet ki kell jelölni a "Ctrl" gomb lenyomása mellett.
  • A helyek módosítása is online frissül.



Kezdőlap | Térképszerkesztési útmutató